NKP - Vissza a főoldalra

Felelős Üzleti Magatartás Globális Fórum 2018

Az idei Felelős Üzleti Magatartás Globális Fórum 2018. június 20-21-én került megrendezésre a párizsi OECD Konferencia Központban.

Angel Gurría OECD főtitkár nyitóbeszédét a Felelős Üzleti Magatartás égisze alatt megszületett útmutatások – mint amilyen a 2018. májusában miniszteri szinten (MCM) elfogadott Felelős Üzleti Magatartásra vonatkozó kellő gondosságról szóló OECD útmutatás – gyakorlati jelentőségével kezdte, majd áttért a Nemzeti Kapcsolattartó Pontok által betöltött szerepkör fontosságára. Utóbbinak köszönhetően ugyanis 2017-ben a panaszos esetek 80 százaléka a felek közti megállapodással végződött. A Felelős Üzleti Magatartás (RBC) terjeszkedése kapcsán pedig két újabb projektről tett említést, melyek közül az egyik az ázsiai régió ellátási láncait érinti, míg a másik Latin-Amerika országait célozza az EU-val, az ILO-val és az ENSZ-szel való szoros együttműködésben.

A Felelős Üzleti Magatartás gyakorlatáról szóló párbeszéd a költség-haszon perspektívát elhagyva egyre inkább az üzleti tevékenységek okozta társadalmi és környezeti hatásokra fókuszál, átláthatóbbá és ezáltal számon kérhetőbbé téve az e magatartásra vonatkozó teljesítményértékelési kezdeményezéseket, miközben annak átgondolására is lehetőséget teremt, hogy a vállalatok hitelkockázat-értékelését miként lehetne kiegészíteni a fenntarthatósági kritériumok alapján. Az ellátási láncokat érintő modernkori rabszolgaság kérdéskörének relevanciájára a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) példaként hozta fel a 2016-os évet, amikor is 24,9 millió ember dolgozott kényszermunkásként fenyegetés vagy kényszer hatására. Ennek kiküszöbölésére javaslatok születtek a kormányzati közbeszerzések és az ellátási lánc egészét érintő nagyobb fokú átláthatóságára, a befektetők megfelelő tájékoztatására, a munkavállalói díjakkal kapcsolatos kollektív fellépésre, az emberkereskedelemre vonatkozó ún. „forródrótok” és egy nemzetközi koordináció kialakítására.

A fórum témái a következők voltak:

  • A Felelős Üzleti Magatartásra vonatkozó kellő gondosságról szóló OECD útmutatás elindítása
  • Az üzlet célja a társadalomban
  • A blockhain technológia alkalmazása a felelős ellátási láncokban
  • A polgári szabadságjogok és emberi jogok védelmezőinek üzleti támogatása
  • A Felelős Üzleti Magatartás gyakorlati alkalmazásának és szakpolitikai útmutatásainak felülvizsgálata
  • A Nemzeti Kapcsolattartó Pontok intézménye: a szociális párbeszédet elősegítő mechanizmus
  • A nemek közötti egyenlőség, mint szempont, a globális ellátási láncokban
  • OECD-FAO kerekasztal beszélgetés a felelős mezőgazdasági ellátási láncokról
  • A modern rabszolgaság elleni küzdelem az ellátási láncokban
  • Befektetői elkötelezettség az éghajlatváltozás elleni küzdelemben
  • Az ellátási láncok átláthatósága: a szállítói információk nyilvánosságra hozatala
  • Kellő gondosság: a szakszervezetek és a nem-kormányközi szervezetek (NGO-k) szerepe

A fórumról részletesebben itt olvashat.

Címkék